Piszkos kis életem

Egyszerűen annyira elviselhetetlen számomra a tény h egy vadidegen ember éli mindennapjait a szobámban, hogy undorodok a saját szobámból. Eddig ki se lehetett innen robbantani. Most meg ha aludnom kell bemenni a sírógörcs kerülget, és mint egy rossz kisgyerek a földön fekve hisztiznék, hogy én itt bizony nem alszok. Most még is rávettem magam. Nagy lány vagyok, ezt az éjszakát még kibírom. De ha kurva gyorsan nem takarodik ki az én kis szentélyemből itt vér fog folyni...és nem az én vérem. Fusztrál a tudat h az ágyamban alszik, hogy a szekrényemet használja, hogy a nem létező szőnyegemen mászkál, hogy az én dolgaimhoz ér vagy esetleg csak az ő teste álltam kibocsátott széndioxid járja át a kütyüimet.Elképzelem ahogy a büdös, használt széndioxid molekulái megtapadnak a kedvenc plüssmacim szőrében.Folyamatosan pasi szagot érzek bent. Hiszti rohamot kapok ha be kell jönnöm a szobába. Tesóm nagy bánatára minden cuccom ott van szét dobálva. És az ő ágyában fekszek míg el nem jön a lefekvés ideje. Ennek a nemtetszésnek hangot is adok. Milyen alapon túr ki engem az amúgy se húdejó családom életéből?! Állítom anyámék direkt mentek bele az albérlőtársas dologba, hogy engem még látni se kelljen. Nem tudok aludni a saját ágyamban. Hányingerem van a szobától. Esküszöm ha elhúzza a belétújra festetem a szobát, és mindent lecserélek, hogy ne is emlékezzek arra, hogy valaha is itt járt. Csak egy percre gondolj bele, milyen érzés ha egy vadidegen emberrel kell osztozni a szobádon. Engem kikészített. De kurvára...